A mai nap is
izgalmas volt, talán a legizgalmasabb. A fókuszban a csapatmunka és a
problémamegoldás állt; természetesen most is nagyon sok játékos, de a
megbeszélések révén nagyon tanulságos feladattal. A legérdekesebb az volt a számomra,
mikor a társaság két csapatra oszlott, s úgy kellett az írásban egyénenként
megkapott (de összefogást igénylő) feladatot megoldaniuk, hogy nem ismerhették
a többiek szándékát, sőt beszélniük sem volt szabad egymással. A csoport
döntése alapján nekem kellett vezetőként koordinálni a folyamatot, beszélni is
csak nekem volt szabad. Érdekes tapasztalattal gazdagodtam…
Túl azon az örömön,
hogy a jó összmunkának és a kölcsönös bizalomnak hála nehezített körülmények
között is hatékonyan tudtunk dolgozni, s időre el is készültünk, bennem érdekes
kérdések és érzések is kavarogtak… Biztos, hogy a beszéd lehetősége mindig csak
előre visz minket? Biztos, hogy szavaink mindig egymás megértését segítik? Nem
lehet, hogy a szavak, főleg a meggondolatlanok, sokszor csak a félréértések
forrásaivá lesznek? Lehetséges, hogy a figyelmes hallgatás sokszor pontosabb és hitelesebb
minden szónál?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése