Harmadszor van lehetőségem részt venni továbbképzésen Erasmus+ K1 pályázattal. Angol szakos tanár lévén és személyes vonzódásom okán ismét Angliát választottam, pedig sokan javasolták, kollégák is, barátok is, hogy "utazzak", menjek más országba. Azt hiszem, Angliába jönni megunhatatlan számomra. A két előző Pilgrims által Canterburyben szervezett kurzus után ismét megállapíthatom, hogy egy rendkívül színvonalas és ugyanolyan "munkás" tanfolyamon vehetek részt. Míg sok helyen csak délelőtt vagy csak délután vannak foglalkozások, itt ismét egész nap vannak óráink délután 4-ig, nagyrészt interaktív, sok újat adó és továbbgondolható és -gondolandó témát adva a brit kultúrát és a kortárs angol nyelvet illetően.
A csoportban tizenhárman vagyunk, mind nők, cseh, svájci, német, osztrák, olasz, holland, belga, osztrák, francia, skót és brazil nemzetiségűek. Először fordul elő, hogy egyedül vagyok magyar, de idén a többi kurzuson is nagyon sok országból jöttek, Egyiptomból, Üzbegisztánból és Oroszországból is. Ismét szerencsém van, mert a csoportot is csak legekben tudom véleményezni. És nagyon sokat számít, hogy milyen csoportba kerül valaki. Jól szervezett az oktatás, sok a közös programlehetőség is. A város az egyik kurzusvezetőnk szavait kölcsönözve ideális méretű, nem túl nagy, de nem is kicsi, a központban minden elérhető gyalog, és mindenből, amire egy városnak szüksége lehet, van legalább egy. :-)) A helyiek nagyon kedvesek, az utcán, a buszon, étkező helyeken azonnal beszédbe elegyedhetek bárkivel.
A kurzus rendkívül izgalmas, minden várakozásomat felülmúlja. nagyrészt szakspecifikus, tehát kifejezetten angoltanároknak szól elsősorban. Nagyrészt gyakorlat, így rengeteg interaktív tevékenységbe "bonyolódunk", de ugyanakkor egy igen komoly és mégsem száraz, hanem nagyon is élvezhető elméleti hátteret is kapunk, sokszor azt is interaktív köntösbe bújtatva. Ha röviden meg kéne fogalmaznom, hogy mit is tanulunk, hogyan "képződünk tovább", akkor azt mondanám, hogy segítséget kapunk ahhoz, hogy észrevegyük, és elfogadjuk, hogy az angol nyelv milyen fokú, milyen óriási változáson megy át. Sokszorosan többen beszélik második, mint első, azaz anyanyelvként, egyfajta lingua francaként kezd funkcionálni. Mindezt nem hagyható figyelmen kívül, és a legkülönbözőbb kérdéseket hozza felszínre az angol nyelvoktatásban. Hogy változik meg a nyelvtan szerepe, milyen különbségek vannak a beszélt és az írott nyelv között, mi a szókészlet, mi az a nyelvtaniság, egyáltalán van-e olyan, és még sorolhatnám az izgatóan érdekes, és sokszor provokatív kérdéseket. Mindezekre az irodalmon, költészeten, művészeten, városi felfedező sétán, a legkülönbözőbb újságokat forgatva, helyiekkel beszélgetve, videókat nézve, érvelve és ellenérvelve keressük a válaszokat. Talán azt kell legjobban elsajátítanunk, hogy a tanításunkat, a módszereinket, a nyelvtan tanítását/számonkérését és annak elhanyagolhatóságát mikor milyen mértékben vessük be, hogy tegyük mérlegre, hogy megőrizzük és továbbadjuk a megőrizendőt, és ugyanakkor be- és el tudjuk fogadni a globális és helyi változásokat is.
Nagyon jól esik ezt a sok jót megosztanom így a harmadik napon, és mindez elhalványítja a szállással kapcsolatos kezdeti, de kellőképpen idegesítően elhúzódó problémákat. Harmadszorra is az egyetemi kollégiumi, idén már teljesen önellátó elhelyezést választottam. Vasárnap, éjszakai utazás és nem alvás után különösen lehangoló volt megérkezni egy teljesen kihalt hatalmas zöldterületen elhelyezkedő, rengeteg elég csúnya és elhagyatottnak látszó épületnek otthont adó kampuszra. Innentől ironikusan fogalmazva kissé túlélő tábor jellege lett az életemnek. Egy kulccsal és egy először nehezen értelmezhető térképpel felszerelve, 25 kg csomaggal hulla fáradtan, éhesen próbáltam végre megérkezni. Nagyon minimalizált, de összkomfortosnak szánt cellaszerű szoba, és teljes megszakítás a külvilággal. A telefonom nem működött, az egyetemi wifi, amiért több órát töltöttem a recepción továbbra is étlen-szomjan és kimerülten, szintén nem működött, a recepciós összekutyult mindent, utólag tudom, hogy hozzá nem értve téves infókat adott a bejelentkezéshez, és így még a levelezésembe sem tudtam a következő két nap folyamán belépni. A kampuszon szinte minden zárva volt kora estére. Az ablakot ismét nem tudtam csak résnyire nyitni, ahogy Canterburyben is volt. Egyfajta pánik érzés vett rajtam erőt, de nem tudott eluralkodni rajtam, mert másnap menni kellett a kurzusra, ami olyan elsöprően jó, és úgy feltölt és felcsigáz, hogy mindent segít más színben látni. Lassacskán kisimulnak a dolgok, ma sikerült végre a wifit is rendezni. A kampusz is megelevenedett, hétköznap egész más képet mutat, egész nagy élet van. És legnagyobb örömömre kiderült, hogy itt mégis ki lehet nyitni az ablakokat. :-))) Második nap este egy szomszéd TÁGRA NYITOTT ablakát meglátva bekiabáltam és segítségét kértem, ossza meg a titkot velem. Még mindig wifi nélkül, ez pláne felszabadítóan hatott és levegőhöz is jutottam, amire nagy szükségem volt és van, mert nem csak a nyelv, de az időjárás is változik. Angliában is rekkenő hőség van, legfeljebb csak az olvasmányaimból érezhetem meg, milyen is az a "ködös Albion". Nem lett volna rossz, ha előre tudom, hogy a kurzus maga egész másutt lesz a városban, de most már ez sem probléma. Kezdek otthonosan mozogni Norwichban, ahol nagyon jól érzem magam. Néhányan azért lakunk itt is (a többség családnál vagy maga választotta szálláson), és mindannyian hasonló problémákkal küszködtünk. És már a szobát is belaktuk, otthonosabbnak érezzük. Megvendégeltek minket egy "Welcome drink"-re egy pubban, ma este pedig nemzetközi est lesz.
