Erasmus+ Börzék/1

Elkezdődött az ősz, így itt az ideje, hogy megosszuk tapasztalatainkat a tantestülettel.

Az első Erasmus Börzén a Robotika és a Happy Schools képzések tapasztalatairól hallottunk.

Megtudtuk, hogy iskolánkban egyre népszerűbb a robotika szakkör és az informatika fakultáció. Kolléganőnk arról is mesélt, milyen nagy részét sikerült már hasznosítania a megszerzett tudásnak.

A Happy Schools képzés tapasztalata főleg szemléletváltozás jelentett kolléganőm számára. Ráébredt, hogy folytatni kell a mentálhigiénés törekvéseket, akkor is, ha nem hoznak rögtön eredményt, mert hosszú távon nagy előnyt jelentenek a diákoknak. Bemelegítésként egy gyakorlatot mutatott is, hogy mi is érezzük a módszerek pozitív hatását.

A projektkoordinátor pedig beszámolt az angolos drámaképzés tapasztalatairól, és arról, hogyan hatott a képzés az angolos drámára iskolai szinten.

6. nap

Tegnap véget ért az 5 napos képzés. Megkaptuk a tanúsítványokat, visszajelzéseket adtunk egymásnak, kicsit szeretgettük egymást, csoportképek készültek, majd a teljes csapat (16 fő + vezetőnk, Lídia) beült egy étterembe, s így, asztalközösségben is megünnepeltük ennek a hétnek minden örömét és adományát. Engem mindig rabul ejt, mikor egy közösség születésének lehetek tanúja és részese (eszembe jut, amit pár napja a Vénusz születéséről írtam…); úgy tetszik, igaz ez akkor is, ha ez a közös elköteleződés adott időszakra és feladatra szólt csak.

A mai nap a ráadás volt, és annak igen grandiózus. Ma, szombaton már nem volt képzés, de szinte az egész csoport részt vett azon a buszos túrán, mely révén eljutottunk San Gimignanóba és Sienába. (A kettő között pedig egy borkostolóval egybekötött ebédet kaptunk egy családi pincészet látogatóközpontjában, s egy toszkán várat (nekem leginkább Szigligetet juttatta eszembe) is útba ejtettünk.)

Siena gyönyörű. Erről nincs mit mondani. Látni kell.

De San Gimignano maga a csoda. Az egész városka él és lüktet, miközben lassú léptekkel járja körül a szikrázó nap; idős, de örökfiatal urak diskurálnak széles gesztusokkal a főtéren, a városháza tágas előcsarnokának árnyékába húzódva, nyilvánvalóvá téve, hogy ezzel a kényelmes üldögéléssel éppen legfontosabb teendőjüket látják el.

Megállt az idő.

San Gimignanóban kb. 500 éve. (Állítólag itt forgatták a Szent Ferencről szóló film nagy részét. Hihető.)

Semmiféle képzelőerő nem kell hozzá, hogy lássuk, milyen lehetett a város, milyen lehetett az élet egy félévezrede. Hosszan írhatnék az itáliai gótika és reneszánsz varázsáról, de helyette – szintén korábbi bejegyzésemre utalva – megjegyzem, hogy a mindent beborító évszázados freskókat érintetlenül őrző bazilika előcsarnokába lépve egy angyali üdvözlet nézett rám…

Angyali üdvözlet Itáliából…

Holnap reggel indulok haza, angyalok üdvözletével a hátizsákomban.

Visszapillantva

Pont ma egy hete késő este érkeztem volna haza, ha nem késtem volna le a gépemet ... Nagyrészt önhibámból - talán már túl otthonosan mozogtam a Stansteden és nem számoltam azzal az irtózatos távolsággal a check-in és a boarding között, ahol végül kétségbeesetten és koromat meghazudtolva futottam ... Eddig nem volt szerencsém reptéren éjszakázni. Ha nem stresszeltem volna azon, hogy vajon hányadik járattal mehetek haza a plusz 100 fontos várólistás státuszommal, talán még élveztem is volna. Mindenesetre élményekben gazdagodtam, és a várakozással ellentétben feljutottam a reggeli gépre, ráadásul ablak mellett repülhettem a napsugaras felhők között. Csodálatos volt! Este elkeseredésemben, most örömömben sírtam.

Annyira intenzív volt a kurzus, hogy nem igazán volt időm az élmények megosztására. Talán nem is baj, mert azóta kicsit ledesztillálódott bennem az a hatalmas input, amiben mindannyiunknak része lehetett. A modern kultúra produktumaiból táplálkoztunk minden órán, és a legkülönbözőbb módon dolgoztuk fel őket, továbbra is interaktívan. Verset olvastunk és elemeztünk, majd kórusban, egyesével és láncban is szavaltunk. hasonló témájú regény részleteket vetettünk össze, és következtettünk a szereplők társadalmi, nemzeti hovatartozására, az éppen leírt családi eseményhez való érzelmi viszonyukhoz. Naponta osztottuk meg a linguistic landscape-en (a nyelvi tájon) felcsipegetett nyelvi fordulatokat. arra buzdítottak minket, hogy két hétig "hallgatózzunk, lessünk", fényképezzünk, vegyünk észre minden érdekeset, szokatlant, mást, amivel csak találkozunk, aknázzuk ki Norwich-ot minden szempontból. Olvastunk szakállas vicceket, amin a fiatalok már nem nevetnek, kielemeztük Boris Johnson beszédét, és nyomon követtük annak tolmácsolását a különböző napilapokban, összevetettünk napi- és hetilapokat, elsőre érthetetlen címszavakat bogoztunk ki. Foglalkoztunk akcentusokkal, szlenggel és idiómákkal. Csoportokban projekteket készítettünk, amiről először azt gondoltuk, hogy ez már végképp nem fér bele az időnkbe, de mégis nagyszerű dolgok születtek. Magam részéről pont a projekt segített más megvilágításba helyezni a kampuszt, ahol további kellemetlen dolgok nehezítették az életemet (elvitték a törülközőmet, de nem hagytak tisztát helyette, a bejáratnál lévő döglött nyulat csak többszöri bejelentésre takarították el, a rossz szobazáramat is csak többszöri kérésre javították meg, elromlott a hűtő, és egy éjszaka pánikba estem a vízvezeték okozta rémes vízzuhogástól és a robajtól), és nem egyszer kellett az emergency számot hívnom. A projektünkben a SCVA, azaz Sainsbury Centre for Visual Arts képzőművészeti komplexumot mutattuk be, ami a kampuszon, mit kiderült a szállásunkkal szemben szinte szemben volt. Így aztán az egyetemről is sok mindent megtudtam, ami közel hozta az élményt, és kedvessé tette a helyenként nehéz körülmények ellenére is. Megtudtam, hogy miképpen jött létre a Sainsbury's üzletlánc, hogyan kezdte el a műgyüjtést Robert Sainsbury, majd mikor és hogyan adományozta azt a fenti központnak. Felfedeztük a sculpture trail-t, a szoborösvényt, és észrevettünk egy-egy embert itt-ott az épületek tetején (összesen három van), akikről kiderítettük, hogy a szoborpark tagjai, Antony Gormley alkotásai. Volt nemzetközi estünk, ahol bár a lelkesedés helyenként felülmúlta a tálentumot, de rendkívül jó hangulatú volt, igazi közösségi esemény, ami az eredeti célja is volt. Hallgattam Evensong-ot a katedrálisban, jártam Cromerben a tengerparton, hajóztam a The Broads vidéken és egy napot Cambridge-ben tölthettem. Az utolsó délután megvendégeltek minket Creme Tea-re, ami nagyon nagy eseménynek számít az angoloknak, és igen kedves gesztus volt.

Nagyon jól éreztem magam, rengeteget tanultam és gazdagíthattam az órákon hasznosítható kelléktáramat. Ez a két hét tovább él bennem sok szinten.

5. nap

A mai nap is izgalmas volt, talán a legizgalmasabb. A fókuszban a csapatmunka és a problémamegoldás állt; természetesen most is nagyon sok játékos, de a megbeszélések révén nagyon tanulságos feladattal. A legérdekesebb az volt a számomra, mikor a társaság két csapatra oszlott, s úgy kellett az írásban egyénenként megkapott (de összefogást igénylő) feladatot megoldaniuk, hogy nem ismerhették a többiek szándékát, sőt beszélniük sem volt szabad egymással. A csoport döntése alapján nekem kellett vezetőként koordinálni a folyamatot, beszélni is csak nekem volt szabad. Érdekes tapasztalattal gazdagodtam…

Túl azon az örömön, hogy a jó összmunkának és a kölcsönös bizalomnak hála nehezített körülmények között is hatékonyan tudtunk dolgozni, s időre el is készültünk, bennem érdekes kérdések és érzések is kavarogtak… Biztos, hogy a beszéd lehetősége mindig csak előre visz minket? Biztos, hogy szavaink mindig egymás megértését segítik? Nem lehet, hogy a szavak, főleg a meggondolatlanok, sokszor csak a félréértések forrásaivá lesznek? Lehetséges, hogy a figyelmes hallgatás sokszor pontosabb és hitelesebb minden szónál?

4. nap

A mai nap volt számomra a legizgalmasabb. A vezetői szellemml (leadership) kapcsolatban hallottam sok újdonságot, ezeknek egy része talán még igaz is, egy része pedig talán még saját gyakorlatomba is átültethető. Izgalmas kérdés például, hogy mi dönti el, hogy a vezetői attitűdök melyike lesz domináns egy-egy szituációban, s még izgalmasabb: mennyire lehet (tudok én magam) ezekkel tudatosan élni? Rengeteg - és nagyon sokféle -  feladatot oldottunk meg ma is: párban, kisebb és nagyobb csoportban; alaposan megdolgoztatott ez a nap. 

Délután magányra vágytam, hisz erre is nagy szükségem van, s az igazi kikapcsolódást most ettől vártam a fárasztó nap után. Leültem egy teraszra, ettem egy jó bolognai spagettit, ittam egy pohár sört, nézelődtem… igyekeztem beleolvadni és feloldódni az (általam sokszor irigyelt) itáliai hétköznapban.

Erőt nyerve végigálltam a sort, s tiszteletemet tettem a Dómban. Tiszteletet a Vendéglátó előtt, s tiszteletet a nagy mesterek előtt. Jólesett egy kis (valójában nagy) magányos csavargás a városban.

3. nap

A nap témáját délelőtt a vállalkozói szellem és erősítésének lehetőségei, délután pedig az ezt segítő (digitális) technikák adták. Egy érdekes – projektmunkát segítő, kooperációra épülő  – felülettel (Trello) is megismerkedtünk.
Délután az Uffizibe mentünk; néhány lelkes csoporttársunk már reggel megvette nekünk a jegyeket, így időre szólt a belépőnk, s összesen 3-4 órát tölthettünk bent zárásig. Tekintve a képtár felmérhetetlen gazdagságát, a magam számára kialakított metódus szerint jártam el: nem törekedtem „mindent” megnézni (nem is lehetséges), hanem a csodák között a magam ritmusában sétálgatva hagytam, hogy némelyik kép megszólítson… Érdekes, de ez alkalommal az angyali üdvözletekkel jártam így, egy idő után már kizárólag az ezen témájú festményeket kerestem (jónéhányat találtam csak a legnagyobb mesterektől is).

Kaptam egy bónuszt is: a festmény előtt telefonjaikkal hadonászó tömeg ellenére is megfogott Botticelli ismert képe, a Vénusz születése. Körülöttem folyamatosan cserélődött a tömeg, én pedig hosszan álltam: valami megérintett. Megértettem, hogy a kép intimitását nem a mezítelen női alak, hanem a Szépség megszületésének pillanata adja. A pillanat, mikor „fellibben a fátyol” az örökkévalóról, amikor egy pillanatra (hiszen a nimfa éppen bíborpalástot terít a szépségének tudatára ébredő Vénuszra) nyilvánvaló lesz a Csoda, melyet mi emberek leginkább csak eltakarni tudunk.

2. nap

A mai napnak két fő témája volt: délelőtt a stressz, délután a kommunikáció állt a fókuszban; mindkettő jellemzően gyakorlati oldalról megközelítve.

Érdekes és izgalmas nap volt, még beszédet is kellett rögtönöznünk… (Ma már örömmel – s úgy tűnt, talán sikerrel is – tudok részt venni egy ilyen játékban; de 10-20 éve vajon hogyan éltem volna ezt túl?)

Délután egy vezetett városnézésen vettünk részt; sok olyasmit tudtam meg (pl. miért torta-alakú a Via Torta (!), amit idegenvezetőnk, Lucia nélkül soha nem fedeztem volna föl.

Este - csoporttárs-vendégekkel bővülve - a lakásunkon vacsoráztunk, köszönhetően annak, hogy mesterséf szakácsoktató is van kis csapatunkban… Mint kiderült, ha beszélni nem is, de főzni kiválóan tud olaszul!

1. nap

A képzésnek helyet adó Istituto Sangalli a város szívében, a Duomotól pár percre található, egy gyönyörű épületben. (Vajon vannak csúnya házak is Firenzében? Nehezen volna hihető.)

A képzés megnevezése - „Szoft kézségek erős tanároknak” – és előre megadott programja változatos témákat ígért, s ezt a reményt már az első nap is beváltotta. A „jégtörő” játékok és bemutatkozások után első témánk a motiváció és az önmotiváció volt, délután a kreativitást és annak fejleszthetőségét jártuk körül sok gyakorlati feladattal, csoportmunkával, játékkal. Az új ismereteken túl legtöbbet talán egymástól tanulhatunk majd: érdekesnek ígérkezik a résztvevők személyiségén és tapasztalatain keresztül bepillantást nyerni más iskolák, tantestületek működésébe, kultúrájába.

Trénerünk kellőképpen felkészült, kedvesen és határozottan vezeti csoportunkat, unalmat egy pillanatig sem éltem át a nap folyamán – ennél nagyobb elismerést nehezen tudnék megfogalmazni.

A csoport keménymagja is körvonalazódik… Tekintve, hogy öten is vagyunk, akik a közös apartman-lakásban lakunk, pusztán létszám alapján is valószínűsíthető, hogy ez a társaság fogja betölteni ezt a szerepet. A közös ebéd és utána a közös Santa Croce-látogatás már a vérszerződést jelentette.

Vicces, de este újabb „gellértes vacsora” várt rám. Nagyon kedves Öregdiákunk, Stefi hívott (látta az Andi által feltöltött vacsorázós képet) napközben, hogy barátjával ő is épp Firenzében van…

Késő este hármasban üldögéltünk hát és beszélgettünk a Battistero mellett némi pizza és sör, de leginkább egymás örömteli társaságában.

0. nap

Megérkeztem Firenzébe.

Jómagam mindig némi szorongást és elfogódottságot érzek, ha hirtelen külföldön találom magamat, ezért nagy öröm volt, hogy a szállás elfoglalása után a projektünkben szintén részt vevő Kolléganővel, Andival vacsorázhattam, aki – kurzusa végeztével – éppen elhagyni készült a várost; jó volt egy kis otthonosságot, gellértes érzületet megélni a Palazzo Vecchio árnyékában. Andi sok-sok tapasztalatát is átadta nekem, megmutatta a képzésnek helyet adó épületet is, így lassan minden aggodalmam eloszlott.

Jó érzésekkel vettem búcsút Andreától, és indultam „haza”: egy finom vacsorával a bendőmben, egy jóízű beszélgetéssel a szívemben, a Duomo és a Battistero látványával a szemhéjam mögött; s nem utolsó sorban zsebemben egy kis kulcscsomóval, melynek kulcsai egy Firenzei ház kapuját, ott pedig egy második emeleti lakás ajtaját nyitják.

Megérkeztem Firenzébe…

Érkezés Exeterbe

Szombat este érkeztem Exeterbe, és foglaltam el a szállásomat a PrintWork kollégiumban.
Szép, tiszta apartmann-szálló. Igényes, hangulatos. Vasárnap délelőtt kicsit ismerkedtem a környékkel. Jártam az utcát, hogy kicsit magamba szívjam a ritmust, hangulatot amit a helyiek kölcsönöznek a kicsit komor városképnek.  Délután egymás után érkeztek a tanárok a világ minden tájáról. Elkezdődött számomra az első lecke: Ismerkedés. Természetesen angolul. Izzadtam, mert a beszéd problémás, de túl jutottam rajta. Olyan jól sikerült, hogy volt akiről két nap után derült ki, szintén Budapestről érkezett...

 Annál több szó került arra, ki milyen tárgyat, milyen módszerekkel oktat(?szerintetek én mit mondtam?). Azon túl még mivel foglalkozik szívesen.
Hazaüzenés, jól vagyunk, megérkeztünk, minden rendben...
Vagy mégsem?
Kellene WiFi !!!
Van, gyors, ingyenes, jelszót is kaptunk, de valahogy rajtam kívül senki nem tudja használni...
Hát kénytelen voltam "dolgozni" ott is...



Hát, itt is én vagyok a rendszergazda...
Így a Hallban gyorsan kialakult a megfelelő hangulat.


Az első nap reggelén egyesével szivárogtunk az oktatás helyszínére a csoportbeosztásért, és hogy megkezdjük a tanulást.
Délelőtt 2, délután 2 darab 90 perces tanóra, délben egy óra ebédszünet. Na ez az egy óra volt minden nap, amikor a közeli kikötővel ismerkedünk, hiszen ott ebédelünk. Igy minden nap mást, máshol.
Még a vacsorát kell kitalálni. Van, aki rengeteget vásárol a közeli Tescoban. Hogy fogja mind megenni? Nem is értem. Én személy szerint nem szeretnék főzni, főleg egy személyre. Marad az étterem, söntés, vagy bármi más. Valakit el kell hívni, mert egyedül az sem jó. Így hát a nap harmadik 180 perces tanfolyama/ismétlése lett belőle. Így elég húzós, reggel 7 től este 11-ig csak és folyamatosan angolul...

Utazás az érzéseink körül...

A képzés csütörtökön és pénteken ott folytatódott Firenzében, a San Edgilio utcában, ahol az elmélet szerdán véget ért. Gyakorlatban próbáltunk eszközöket találni arra, hogyan kezeljük azokat az érzéseket, melyek bennünk vagy éppen diákjainkban megjelennek és nem tudunk, mit kezdeni velük. A technikákban mindenütt a tudatosítás volt az első lépés. Hiszen sokszor nehéz meglátnunk az érzéskavalkádban mi is a legerősebb bennünk. Ezért nem tudunk rálelni a forrására sem. Egy érzéstérkép segítségével jutottunk egyre beljebb, és egyre közelebb. Na nem a megoldáshoz, csak az első lépéshez. Talán a legfontosabb tanulsága ennek a két napnak az volt, hogy mennyire kis lépésekben kell haladni. Hogy nem baj, ha nehéz, ha nem akarják a diákok, akkor is szükséges. Megerősítő volt hallani, hogy máshol is küzdenek. Hogy más is dolgozik az ellenállással. De hisznek benne, hogy ez fontos. És minden apró lépés közelebb vezet mindannyiunkat nemcsak egy boldogabb iskolához, hanem egy boldogabb élethez. A drámatechnika, a kreatív alkotások, az együttműködés és az egyéni elmélyülés is része a lehetőségeinknek, eszközeinknek. S miközben az "eszközöket" magunkon próbálgattuk volt öröm, szomorúság, sírás, nevetés, önismereti munka bőven.
Pénteken megkaptuk a tanúsítványokat a részvételről. Ezután megünnepeltük magunkat. Vezetőnk és a csoport tagok is úgy érezték, hogy nagy dolgok születtek a héten, az együtt töltött időben, órákon és azon kívül is, az "itt és most"-ban.

A szombati Toszkán túrán, ízelítőt kaptunk nemcsak a történelmi városok hangulatából, hanem a helyi ízek, illatok, étkek és borok világából is.
Siennában ért véget a túránk és egyben ez a forró hét is. Leszakadt az ég, elsiratta velünk együtt a búcsú könnyeit.

Itt és most!

Harmadik napja vagyunk a képzésen és őszintén gondolom, hogy a csoport nagyon különleges. Olyan nyitott és érzékeny, önmagukat vállaló emberek csoportja jött össze, hogy folyamatosan csak ámulok.
Az érzelmi intelligencia és a mindfulness voltak a tegnap és a mai nap témája. Valamennyi kis elmélet mellett a gyakorlati tapasztalat állt az előtérben. Lehetett szabadon ránézni a feladatokra, arra, hogy ezek mit hoznak számunkra, és ez a szabadság esély volt arra, hogy könnyebb legyen megértenünk mások érzéseit is. Szabad volt nehéznek, hosszúnak, unalmasnak érezni valamit, mert az is jelzés számunkra. Nem a tanárról szól, hogy mit tesz velünk egy egy feladat.
Hogy hogyan engedjük meg magunknak az érzéseink megjelenését, sikerül-e azonosítanunk a valós érzést, ami bennünk van, az egy nehezebb kérdés. A valódi felelősség és a változás, tudatos lépések sora, mely a viselkedésünkben nyilvánul meg. Engedd meg magadnak, ismerd fel és tudatosítsd, hogy változtatni tudj a viselkedéseden, nem magadon! Hogy is vagyunk mi ezzel tanárok?
 Nagyon érdekes újdonság volt számomra az is, hogy a szomorúság és a félelem miért, és hogyan bújnak el a harag mögött. Az erő és a gyengeség megjelenése, milyen erősen szabályozott a mi kultúránkban. És, hogy milyen nehéz ítélet nélkül tekinteni önmagunkra és a világra.
Nemcsak a csoport tagjai vannak nagyon "belül", a tanfolyamvezető hitelessége is igen erősen hat. Bár a mindfulness fogalmát kicsit másképp közelítettük meg, mint ahogyan eddig indultam én neki, de a végén sikerült fókuszt ugyanoda helyezni.
Hogy hogyan vihető át mindez a gyakorlatba, az útrahívón, osztályfőnöki órákon, kezd bennem körvonalazódni. A legfontosabb, hogy lépésről, lépésre, és sok gyakorlással! Valahogy a munka nem spórolható ki, ha valamiben javulást szeretnénk. A különbség talán ott a legmarkánsabb, hogy itt nem az eredmény a cél, hanem a cél elérése az eredmény.

Szerencsére  a tantermi együtlét mellett a csoport a szabadidőben is igen aktív. Ma délelőtt Firenze hangulatát egy különleges történelmi városi sétával is sikerült jobban megéreznünk.

BBCE, azaz British Culture and Contemporary Language Norwichban

Harmadszor van lehetőségem részt venni továbbképzésen Erasmus+ K1 pályázattal. Angol szakos tanár lévén és személyes vonzódásom okán ismét Angliát választottam, pedig sokan javasolták, kollégák is, barátok is, hogy "utazzak", menjek más országba. Azt hiszem, Angliába jönni megunhatatlan számomra. A két előző Pilgrims által Canterburyben szervezett kurzus után ismét megállapíthatom, hogy egy rendkívül színvonalas és ugyanolyan "munkás" tanfolyamon vehetek részt. Míg sok helyen csak délelőtt vagy csak délután vannak foglalkozások, itt ismét egész nap vannak óráink délután 4-ig, nagyrészt interaktív, sok újat adó és továbbgondolható és -gondolandó témát adva a brit kultúrát és a kortárs angol nyelvet illetően.

A csoportban tizenhárman vagyunk, mind nők, cseh, svájci, német, osztrák, olasz, holland, belga, osztrák, francia, skót és brazil nemzetiségűek. Először fordul elő, hogy egyedül vagyok magyar, de idén a többi kurzuson is nagyon sok országból jöttek, Egyiptomból, Üzbegisztánból és Oroszországból is. Ismét szerencsém van, mert a csoportot is csak legekben tudom véleményezni. És nagyon sokat számít, hogy milyen csoportba kerül valaki. Jól szervezett az oktatás, sok a közös programlehetőség is. A város az egyik kurzusvezetőnk szavait kölcsönözve ideális méretű, nem túl nagy, de nem is kicsi, a központban minden elérhető gyalog, és mindenből, amire egy városnak szüksége lehet, van legalább egy. :-)) A helyiek nagyon kedvesek, az utcán, a buszon, étkező helyeken azonnal beszédbe elegyedhetek bárkivel.

A kurzus rendkívül izgalmas, minden várakozásomat felülmúlja. nagyrészt szakspecifikus, tehát kifejezetten angoltanároknak szól elsősorban. Nagyrészt gyakorlat, így rengeteg interaktív tevékenységbe "bonyolódunk", de ugyanakkor egy igen komoly és mégsem száraz, hanem nagyon is élvezhető elméleti hátteret is kapunk, sokszor azt is interaktív köntösbe bújtatva. Ha röviden meg kéne fogalmaznom, hogy mit is tanulunk, hogyan "képződünk tovább", akkor azt mondanám, hogy segítséget kapunk ahhoz, hogy észrevegyük, és elfogadjuk, hogy az angol nyelv milyen fokú, milyen óriási változáson megy át. Sokszorosan többen beszélik második, mint első, azaz anyanyelvként, egyfajta lingua francaként kezd funkcionálni. Mindezt nem hagyható figyelmen kívül, és a legkülönbözőbb kérdéseket hozza felszínre az angol nyelvoktatásban. Hogy változik meg a nyelvtan szerepe, milyen különbségek vannak a beszélt és az írott nyelv között, mi a szókészlet, mi az a nyelvtaniság, egyáltalán van-e olyan, és még sorolhatnám az izgatóan érdekes, és sokszor provokatív kérdéseket. Mindezekre az irodalmon, költészeten, művészeten, városi felfedező sétán, a legkülönbözőbb újságokat forgatva, helyiekkel beszélgetve, videókat nézve, érvelve és ellenérvelve keressük a válaszokat. Talán azt kell legjobban elsajátítanunk, hogy a tanításunkat, a módszereinket, a nyelvtan tanítását/számonkérését és annak elhanyagolhatóságát mikor milyen mértékben vessük be, hogy tegyük mérlegre, hogy megőrizzük és továbbadjuk a megőrizendőt, és ugyanakkor be- és el tudjuk fogadni a globális és helyi változásokat is.

Nagyon jól esik ezt a sok jót megosztanom így a harmadik napon, és mindez elhalványítja a szállással kapcsolatos kezdeti, de kellőképpen idegesítően elhúzódó problémákat. Harmadszorra is az egyetemi kollégiumi, idén már teljesen önellátó elhelyezést választottam. Vasárnap, éjszakai utazás és nem alvás után különösen lehangoló volt megérkezni egy teljesen kihalt hatalmas zöldterületen elhelyezkedő, rengeteg elég csúnya és elhagyatottnak látszó épületnek otthont adó kampuszra. Innentől ironikusan fogalmazva kissé túlélő tábor jellege lett az életemnek. Egy kulccsal és egy először nehezen értelmezhető térképpel felszerelve, 25 kg csomaggal hulla fáradtan, éhesen próbáltam végre megérkezni. Nagyon minimalizált, de összkomfortosnak szánt cellaszerű szoba, és teljes megszakítás a külvilággal. A telefonom nem működött, az egyetemi wifi, amiért több órát töltöttem a recepción továbbra is étlen-szomjan és kimerülten, szintén nem működött, a recepciós összekutyult mindent, utólag tudom, hogy hozzá nem értve téves infókat adott a bejelentkezéshez, és így még a levelezésembe sem tudtam a következő két nap folyamán belépni. A kampuszon szinte minden zárva volt kora estére. Az ablakot ismét nem tudtam csak résnyire nyitni, ahogy Canterburyben is volt. Egyfajta pánik érzés vett rajtam erőt, de nem tudott eluralkodni rajtam, mert másnap menni kellett a kurzusra, ami olyan elsöprően jó, és úgy feltölt és felcsigáz, hogy mindent segít más színben látni. Lassacskán kisimulnak a dolgok, ma sikerült végre a wifit is rendezni. A kampusz is megelevenedett, hétköznap egész más képet mutat, egész nagy élet van. És legnagyobb örömömre kiderült, hogy itt mégis ki lehet nyitni az ablakokat. :-))) Második nap este egy szomszéd TÁGRA NYITOTT ablakát meglátva bekiabáltam és segítségét kértem, ossza meg a titkot velem. Még mindig wifi nélkül, ez pláne felszabadítóan hatott és levegőhöz is jutottam, amire nagy szükségem volt és van, mert nem csak a nyelv, de az időjárás is változik. Angliában is rekkenő hőség van, legfeljebb csak az olvasmányaimból érezhetem meg, milyen is az a "ködös Albion". Nem lett volna rossz, ha előre tudom, hogy a kurzus maga egész másutt lesz a városban, de most már ez sem probléma. Kezdek otthonosan mozogni Norwichban, ahol nagyon jól érzem magam. Néhányan azért lakunk itt is (a többség családnál vagy maga választotta szálláson), és mindannyian hasonló problémákkal küszködtünk. És már a szobát is belaktuk, otthonosabbnak érezzük. Megvendégeltek minket egy "Welcome drink"-re egy pubban, ma este pedig nemzetközi est lesz.

Happy schools?!- Firenzébe jöttem a titkot megtudni.

Bár a kurzust, melyre először jelentkeztem, sajnos törölték, mégis pozitív hangulatban és motiváltan érkeztem arra a képzésre, mely a "Boldog iskolát, a pozitív szemléletű oktatást, és az ehhez társuló, szükséges készségeket hivatott bemutatni. Volt időm a hangolódásra, mivel Rómán keresztül érkeztem Firenzébe, és kissé túlbiztosítottam magam az utazás időtartamának tekintetében. Igy mintegy 12 órámba került Budáról a Via de Macci- ba jutnom. Tehát volt időm végiggondolni, mit is várok az előttem álló egy héttől. Például azt biztosan nem reméltem, hogy a háziúr nem vár a szálláson, sem azt, hogy térkép és net nélkül kell megtalálnom a házat, s azt végképp nem, hogy két ázsiai lakótársam nem hagy majd aludni. Nem vártam ezeket, de tanultam belőle. Olaszokkal angolul telefonbeszélgetést folytattam, macskakövön gurulós bőröndöt húztam ( vontam), idegen ház előtt üldögéltem, és mindezt vidáman és jó kedvvel tettem, hiszen nyaralok! És tényleg!
Bár összesen 4 órát aludtam izgalommal vártam a mai napot. Két magyar csoporttársamat már előző este megismertem, és mivel nálam sokkal jobban izgultak, így a bátorító szerepét öltöttem magamra. A szerep, amibe beleállok, a sajátom lesz. Legalábbis én ezt éreztem ma. Olyannyira, hogy sokkal jobban értettem mindent, mint általában, miattuk is.
A felkínált témák, melyek az órarendben szerepeltek nagyon nagy várakozással töltöttek el. A szokásos bemutatkozás és a kevésbé szokásos prezentációk után, úgy éreztem, hogy mindegy a világ mely részén élünk, ugyanazon problémák állnak előttünk, azonos kor pedagógusai előtt. Legyen az finn, spanyol, portugál, belga, reunioni vagy lichtensteini kolléga. Motiválatlan diákok, kiégett tanárok, elavult iskolaépület (a Finneknél, nem nálunk!), infotechnológiai krach, integrációs nehézségek, hátrányos helyzetű, soknemzetiségű tanulók. Küzdelem. Nem is értem, hogy kerültem közéjük?
 Igazán örülök, hogy ennyi országból érkeztek kollégák a kurzusra. Az meglepett, hogy ilyen erős másokban is a vágy, hogy ráleljenek a titokra. Pedig azt hittem, hogy pl. a Finnek tudják! Kiderült, már ők sem. Valami nagyon megváltozott a világban.
Boldogságról, érzésekről beszélgetnem néha még az anyanyelvemen is nehéz, hát még egy idegen nyelven. Legalábbis ezt gondoltam a mai napig, az első sharing- ig.
Bár nem ez volt a nap csúcspontja.
A legdöbbenetesebb élményem akkor keletkezett, persze csak utólag visszagondolva rá, amikor játék közben fel sem tűnt, hogy idegen nyelven beszél a vezetőnk. ( Aha, nyelvtanulás, tevékenység közben).
A csoportbizalom hamar kialakult. Mintha régóta ismernénk egymást. Hogy lehet ez? Ezen gondolkodtam. Talán mert az inkább optimista szemléletű tanárok hisznek a boldog iskolában? Mert nyitottság, őszinteség, bizalom és kemény munka jellemzi az itt lévőket? Többen elmondták magukról, hogy sokkal többet dolgoznak iskoláikban mint ami az elvárás, legtöbbjük megszállott. (Én egy szót sem szóltam erről)
A nap egy helyi étteremben zárult. Nagyon vidám hangulatban.
Várom a holnapi folytatást!

Bevezetés a kódolásba és a robotikába Arduinoval

Ez a címe a kiválasztott kurzusnak, amin részt vettem hatodmagammal: egy ciprusi, egy ír, egy baszk, két német és egy magyar informatikatanárral.
Hétfő-kedd-szerdán du. volt a tanítás, 2-7-ig egy szünettel, csütörtök-pénteken de. 9-2-ig. Több szempontból is hasznos hetet zártunk, megtanultuk C++ programozási nyelv alapjait, áramköröket állítottunk össze, ujjat, autót készítettünk, szenzorok tulajdonságait ismertük meg. Lorenzo, a tanárunk adott egy csomó jó ötletet, hogyan lehet programozási nyelvet látványosan tanítani.
Csütörtökön már irányítani tudtunk egy olyan szívószálujjat, ami az egyik ujjunk mozgását követte, pénteken pedig egy autót, ami megállt, ha falat érzékelt.

Mielőtt Firenzébe utaztam, azt tűztem ki célnak, hogy a kurzus végére megértsek legalább egy keveset abból, amivel pár tehetséges tanítványom otthon foglalkozik. Annál sokkal többet kaptam! Egy teljesen új kompakt látásmódot, amit remélem, sikerül az iskolában a microbitkártyára alkalmaznom. 

Köszönöm a lehetőséget mindenkinek, aki ennek a kurzusnak a megvalósításában részt vett és kívánom, hogy minél több tanárnak lehetősége legyen egy ilyen tehetségpontban, mint Firenze hasonlóan tartalmas kurzuson ismereteket és ismeretségeket szerezni!

Munkácsy Dóri

Ars extollitur arte. (=A művészet a művészet által keletkezik.-Accademia faláról)

A Mary Celeste - tematikus terv

A mai napon kis csoportunk egy drámás foglalkozássorozat tervét készítette el, melyet a Mary Celeste hajóról szóló cikkre alapoztunk.

korosztály: 14-17 éves
szint: B1 + - B2
cél: párbeszéd és érvelés gyakorlása, szókincsfejlesztés
időtartam: kb. 4-5 45 perces óra

1. A téma bemutatása

A tanár besétál az órára, és a történet egy szereplőjeként elmeséli a sztorit, bevonva a diákokat, olykor párbeszédes formában.
a. variáció: a tanár szintén hajóskapitány, a Mary Celeste kapitányának barátja, és közösen kitervelik, hogyan lopják el a rakományt és gazdagodnak meg
b. variáció: a tanár a Mary Celeste kapitányának a felesége, aki aggódik a hosszú út előtt, és társalkodónőt keres magának a diákok közül.


2. A történet elmesélése
A tanár a beugrót követően részletesen elmeséli, mi lett a hajó sorsa

3. Handout a tényekkel
A diákok a legfontosabb tényeken egy nyomtatott handouton is megkapják

4. Mi történt a hajóval?
Minden csoport kap egyet a lehetséges forgatókönyvek közül, és 20 perc felkészülési időt, hogy egy jelenetet készítsen ennek bemutatására

5. A forgatókönyvek és a bíróság
Minden jelenet megtekintése után a "bíróság" kikérdezi a jelenet szereplőit, akiknek meg kell védeniük magukat, miszerint nem ők vonhatók felelősségre a tragédiáért. Előzetesen lehet gyakoroltatni az érvelés és ennek szókincsét.

 6. Szavazás
A nyelvi csoport kiválasztja a leghitelesebben előadott forgatókönyvet.

7. Utófeladat
Kreatív fogalmazás írása a történet kapcsán.

Források a drámás angolórákra

A kurzuson olyan szempontból vizsgáltunk számos anyagot, hogy felhasználhatóak-e a drámás órákhoz, ki lehet-e hozni belőlük izgalmas óratervet, témái motiválják-e a diákokat. Először ránéztünk néhány olyan oldalra, melyeket már eddig is használtunk a tervezés során, de az oktató azt sugallta, inkább használjunk reáliákat, mint erre a célra készített anyagokat. A következő forrásokat gyűjtöttük össze:

- a diákok személyes történetei, konfliktusai, melyeket hajlandóak megosztani
- újságcikkek
- napilapok Good deeds/ Rush hour crush rovata
- film trailerek vagy részletek
- érdekes, rejtélyes sztorik, mint a Mary Celeste hajó története
- idegen nyelvű feliratos kártyák vagy képeslapok
- kortárs drámák

Utóbbival részletesebben is foglalkozunk a közeljövőben.

Történetmeséléstől a dráma felé

Sok időt szenteltünk annak a kurzus első napján, hogy mi teszi a drámát drámává. Erre számtalan definíciót adhatnánk, de az oktatóval közösen azt állapítottuk meg, hogy amint letesszük a papírt a kezünkből és szabadon mozgunk a térben, saját magunkra hagyatkozunk a feladatban, már megtettük az első lépést a dráma felé.

Az is felmerült, hogy egy átlag angolórából hogyan lehet drámás feladatok felé elmozdulni. Ezt vizsgáltuk, mikor a 2.napon a történetmesélésből indultunk ki. Előre felkészültünk mindhárman, hogy elmondjunk 1-1 történetet. Utána az oktatóval végigvettük, hogyan lehet 1-1 történettel dolgozni.
1. Elmesélés
2. Visszajelzés (nyelvtan, intonáció)
3. Kiragadott mondatok gyakorlasa drillezve
4. Lehetőség a mondatok bővítésére, szókincsfejlesztésre (esetleg a diakok igenyeinek felmérése)
5. Felállva, mozdulatokkal elmondani egyes mondatokat
6. Történetből kiragadott interakció eljátszása (2-en parbeszedben + 1 megfigyelő)
7. Eljatszás nézőpontvaltással
 A feladat dráma része az 5.pontnál kezdődik

Ez pedig már az igazi dráma: az esti Shakespeare The Tempest előadás, amire csoportosan mentünk:

Az 1. nap Yorkban, a drámakurzuson

Tegnap délben érkeztem meg York városába, ahol napfény és jókedv fogadott. Egy szobát foglaltam a városközpont közelében, s itt a szálláson rögtön összefutottam egy másik Erasmus+ kurzus végző tanárral, így mondhatjuk, hogy a networking már vasárnap este elkezdődött. A pihenés előtt még arra is jutott időm, hogy körbesétáljam párszor a várost, néhány tervezett és tervezetlen eltévedéssel, és York már ezalatt teljesen elbűvölt.

Az én tanfolyamom délutánra osztották be, ezért ma csak 12:30-ra kellett az iskolába érkeznem. Délelőtt meglátogattam a kastélymúzeumot, ahol különböző - egytől egyig nagyon érdekes - gyűjtemények láttam, de legjobban a viktoriánus kor alapján berendezett utca varázsolt el. A képen látható torony megmászására sajnos még nem jutott idő, de ami késik, nem múlik.

A tanfolyamon összesen hárman vagyunk résztvevők, ez azért jó, mert az oktató így könnyűszerrel figyelembe tudja venni mindannyiunk extra kérését, van idő kitérni egyes kérdésekre bővebben. Ez a tanfolyam sokkal elméletibbnek tűnik, mint amilyennek elképzeltük, de hasznosnak találom, mert sok drámás módszert használok az órákon, de nem mindig tudom az elméleti hátterét, illetve, hogy miért működik vagy nem. A mai nap fő gondolata, ami talán a kurzus mottója is lehetne: A dráma mindenre megoldás. Hogy miért és hogyan, az a hét további részében kiderül.

A kezdetek - ismerkedés egymással

Hétfőn reggel kilenckor elfoglaltuk a számunkra kijelölt terem összetolt asztalok köré rendezett székeit, majd egymás nevét elismételve elkezdődött a kurzus (Nem olyan könnyű feladat ez, ha 7 nemzetiség van egy csoportban). Magunkat egy-egy kedvenc színnel is "jellemeztük", így is el kellett ismételnünk körben egymás neveit, így a kör végére már nagyjából tudtuk is azokat. 15 résztvevő ült az asztalok körül, ketten angol anyanyelvűek (jó őket hallgatni, így fejlődik a kiejtésünk, és a szókincsünk is, mert ők cizelláltabban meg tudják fogalmazni, amit gondolnak), egy ír férfi, aki Finnországban él és tanít, illetve egy angol hölgy, aki pedig Amszterdamban. A többiek: két spanyol, két lengyel, egy cseh, 4 német tanárnő, és a magyarok: rajtam kívül két rajztanárnő, és egy férfi magyar irodalom és magyar (mint idegen) nyelv tanár.
Az első nap elkezdődtek a munkahelyeink (iskolák), azok céljainak, jellemzőinek bemutatása, de persze mindenki beszélt a saját munkájáról, szerepéről az iskolán belül, és arról, milyen projekteket valósított meg az elmúlt időszakban. Szinte mindenki rajz, technika vagy művészettörténet tanár, kivéve a magyar tanárt és egy gazdasági ismeretek tanárt, aki ppont azért jött, hogy vezetőként az iskolában fejleszthesse a művészeti irányultságú foglalkozásokat, projekteket. Mi magyarok mind a négyen másik suliból érkeztünk, az egyik rajztanárnő Vácott, a többiek Budapesten tanítanak, de teljesen különböző profilú iskolákban (Meixner, nemzetközi iskola, állami vidéki iskola), így nagyon érdekes volt a bemutatkozásuk számomra. Sajnos néhányan roppant hosszan beszéltek a csoportból, nem feltétlenül odaillő dolgokról, mások pedig olyan érdekes ötleteket, hosszabb projektek témáit hozták, hogy talán nekik kellett volna tartani a kurzust. Így a bemutatkozós kör nagyon elhúzódott, sőt, véget sem ért, hatan keddre maradtak. Így az első nap az előre megadott témával el sem tudtunk kezdeni foglalkozni.

Bon giorno, ragazzi! :-)

Egyelőre hihetetlennek tűnik, hogy itt vagyunk a férjemmel ebben a csodálatos városban, Firenzében és 1 hétig itt járhatok iskolába. Az a félórás kis séta, amit a szállásunkig megtettünk, annyi látnivalóval szolgált, hogy erre a hétre elég is lenne, ha csak ezeket néznénk meg részletesebben. Az egész napos utazás után a szállásunk tetőteraszáról ez a kép fogadott.
Kíváncsian várom a holnapi folytatást.
Dóri

Megérkeztem a művészet fellegvárába, Firenzébe

A tavalyi tapasztalatokból kiindulva idén eleve az Austrian Airlines-szal  utaztam. (Tavaly a Ryanair járatomat Budapestről Londonba törölték az indulás hajnalán, így szükségmegoldásként Bécsből repültem az osztrák légitársasággal.) Nem is kellett idén csalódnom.

Annak ellenére, hogy sajnos csütörtökön összeszedtem egy bokarándulást, emiatt rögzítővel (nagyon meleg!) bicegtem a 34 fokos hőségben, már itt is vagyok. A villamos és a busz összesen 1,5 euróért elhozott majdnem a szállásomig (határozottan pozitív benyomás volt a magyar viszonylatokhoz képest, ami a reptérről a városba vealó bejutást illeti). A szobám egy csöndes utca (értsd: sehol egy autó nem megy ma, habár szerintem a vasárnap kontójára írható fel) csudaszép régi, nagy házában van, a felső emelet apartmanjában. Van kert növényekkel, konyha és légkondi is, mosógépet is lehet használni, és közel van az iskola, kb 20-25 perc sétára. Ennél jobb nem is kell.

Idefele egy érdekes templom mellett jöttem el: egy ferences által a 19. században épült, de a 20. században átépített, felújított templom, mely a modern, beton tornyával nagyon különleges, a bejárati ajtajai és a színes ablakai pedig gyönyörű kidolgozásúak, (habár még csak kívülről láttam), nem sokára indulok sétálni, remélem be lehet majd menni.

És a kurzusom?
Holnap kezdődik. A címe: Aktív művészet, megérteni és élvezni a művészetet az osztályteremben és azon túl.
Lesz szó művészetterápiáról, alkotásról, befogadásról. Az egyik tanárunk fotózás témában is tart majd órát, de ő egyébként pszichoterapeuta, a Gestalt terápiával dolgozik. Kicsit utána olvastam, roppant érdekes területnek tűnik, remélem beszél majd róla.
Azért jelentkeztem erre a kurzusra, mert nagyon szeretném a módszertáramat bővíteni arra vonatkozólag (is), hogyan tudom a gyerekeket motiválni kreatív, új módon való alkotásra (ne csak le akarják másolni rajz vagy technika órán a mintát vagy azt, amit én rajzoltam), illetve hogyan lehet kicsit tágítani a látasmódukat és formálni a szépérzéküket. Persze a művészetet befogadni nem egyik pillanatról a másikra fogják megtanulni, de azt hiszem, vannak arra jó példák a kis gyermekek körében, hogy olykor sokkal többet tudnak meglátni, átlátni, értelmezni, majd újraalkotni, mint azt mi gondolnánk. Ehhez a szakmai feltöltődéshez pedig nem is tudnék jobb helyszínt találni, mint a művészetről méltán híres Firenze.

Felkészülés a mobilitásokra

Lelkes projekcsapatunk minden tagja megkezdte a felkészülést a mobilitásra. Zajlik az utazás szervezése, a kulturális és nyelvi felkészülés, valamint a fogadó intézményekkel is tartjuk a kapcsolatot. A legtöbben nyáron utazunk, ami ideális, hiszen az új tanévet megújult módszertannal kezdhetjük. A tanévzáró értekezlet után készült egy a csoportkép.

Projektindító találkozó

Pályázatunk eredményei körülbelül két hete derültek ki, és - bár a szerződéskötés még előttünk van - az első találkozót már megtartottuk a projektcsapattal. Fontos volt pontosítani a feladatokat és feltételeket, valamint áttekinteni a kulturális, nyelvi és szakmai felkészülés ütemét, hiszen a szerződéskötés után már a gyakorlati tennivalókkal is foglalkoznunk kell.

A képen a lelkes 9 fős projektcsapat 6 tagja látható. Remélhetőleg hamarosan egy csoportképet is készíthetünk - hiánytalanul.

Projektösszefoglaló / Project summary

Innováció és emberközpontúság a Szent Gellértben

Projektösszefoglaló - See English below

Szent Gellért Katolikus Általános Iskola és Gimnázium "Innováció és emberközpontúság a Szent Gellértben" című projektjének célja, hogy meglévő adottságainkra építve közelítsük intézményünket a jelenkor és a jövő elvárásaihoz.
Iskolánkat összetartó közösség és pozitív légkör jellemzi, és az elmúlt időszakban született néhány innovatív kezdeményezés a tanulás ösztönzésére, melyeket szeretnénk folytatni. Ugyanakkor fontosnak tartjuk, hogy a modern módszerek és innováció mellett megmaradjon és megerősödjön az emberközpontú szemlélet. Így pályázatunkban fejlesztendő területként azonosítottuk az innovációt, ezen belül az interdiszciplináris megközelítéseket és bizonyos IKT eszközök hatékonyabb kihasználását (robotika), valamint az emberközpontúságot, ezen belül mentálhigiénés irányt és a soft skill-ek oktatását . Mindez szorosan kapcsolódik iskolánk szellemiségéhez, melynek fontos eleme, hogy a tantárgyi tudás rögzítése céljából érdekes, innovatív módszerekkel gondolkodásra ösztönözzük és motiváljuk a diákokat, de emellett olyan stratégiákat és közösségi értékeket is adjunk tanulóinknak, melyekkel felnőtt életükben kiegyensúlyozott és boldog emberekké válhatnak.
A cél megvalósítása érdekében 9 pedagógust szeretnék külföldi mobilitásra küldeni. Az interdiszciplináris megközelítésre azért van szükség, mert a hatalmas tananyagmennyiség így tehető érdekesebbé és rendszerezettebbé a diákok számára. Az elmúlt tanévben született néhány ilyen irányú kezdeményezés (hittan- irodalom, dráma - angol, angol - kultúra/ országismeret viszonylatában). Projektünkben ezeket a kezdeményezéseket szeretnénk erősíteni azáltal, hogy az érintett kollégákat megfelelő továbbképzésekre küldjük. E célból egy hitoktató kollégát delegálunk "Olasz nyelv és kultúra" kurzusra, egy angoltanárt a "Drámatechnikák" kurzusra, egy másik angoltanárt pedig "Brit kultúra és kortárs nyelvhasználat” tanfolyamra. A másik fontos irány meglévő IKT eszközparkunk minél célszerűbb kihasználásra. Mivel 2018-ban egy lelkes diák és kolléga összefogásával megkezdődött a robotika szakkör, ezt szeretnénk magasabb szintre emelni, ezért tervezzük az informatikatanár és a rendszergazda képzését. Az informatikatanár robotika és kódolás tanfolyamon venne részt, hogy naprakész legyen a legújabb fejlesztésekben, ezáltal hatékonyan tarthassa az informatika-fakultációt, a versenyfelkészítést, valamint az informatika-szakkör is meggyökerezzen iskolánkban. A rendszergazda nagyon sokban segítségére lehet a robotika oktatásnak, a szakirodalom nagy része azonban angol nyelven érhető el, ezért delegálnánk őt angol nyelvkurzusra.
Az emberközpontúság projektünkben a mentálhigiénés tevékenységeket, valamint a diákok és pedagógusok boldoguláshoz szükséges készségeket célozza. Iskolánk igazgatója a „Szoft készségek erős tanároknak” kurzuson szeretne részt venni, hogy iskolaigazgatóként átlássa, hogyan lehet ezen készségek oktatását rendszerszinten beépíteni iskolánk mindennapjaiba. Ugyanennek a képzésnek az angol nyelvű változatán egy angoltanár kolléga venne részt, hiszen ő a szaktanári, méghozzá nyelvtanári szemszögből vizsgálná a képzésen megtanult módszereket, és mindezt iskolánk KA2 projektjeiben is hasznosíthassa. A diákok művészeti nevelését is szeretnénk ezen készségek és a stresszkezelés szolgálatába állítani, már alsó tagozaton is, így egy tanító kollégát az „Active Art: Understanding and Enjoying Art in the Classroom and Beyond” képzésre küldünk. Végül, hogy a pedagógusok mentális egészségére is figyelmet fordítsunk, testnevelő kollégánk a „Life coaching for teachers: happy teachers for better students” fog részt venni, ahol a tantestületben hasznosítható stratégiákat tanul.

A projektet megfelelően végiggondoltuk, a felelősöket kijelöltük, így reméljük, hogy a mobilitások megszervezése és a nyomon követés is zökkenőmentesen fog zajlani. A kapcsolattartást főként online formában valósítjuk meg. Projektünket olyan eszközök támogatják, mint a School Education Gateway, az Europass Mobilitási Igazolvány, valamint az Europass Nyelvi Útlevél és az Erasmus+ Project Results Platform.
A mobilitásokat követően hangsúlyt helyezünk az eredmények mérésére (kérdőívek, óralátogatások, önértékelés), valamint a disszeminációra, mind tantestületen belül, mind a diákok és szülők felé, majd pedig a helyi közösség és más iskolák pedagógusai felé is.
Abban a reményben kezdünk neki projektünknek, hogy iskolánkban fejleszteni tudjuk az oktatás minőségét, érdekesebbé tehetjük a tananyagot és motiváltabbá diákjainkat (interdiszciplináris megközelítés, robotika). Ugyanakkor nem feledkezünk meg arról, hogy a tárgyi tudásnál is fontosabb a lelki egyensúly és a mentális egészség, ezért projektünkben is hangsúlyt fektetünk rá. Célunk, hogy iskolánkat úgy közelítsük a 21. század felé, hogy minél kiegyensúlyozottabb és felkészültebb diákokat képezzünk. Hosszú távú céljaink közé tartozik nemzetközi kapcsolataink erősítése, hogy a jövőben több tevékenységet, job shadowingot is sikerüljön megvalósítani.

Innovation and human-centred education in Szent Gellért

Project summary

The Erasmus+ project "Innovation and human-centred education in Szent Gellért" of Szent Gellért Katolikus Általános Iskola és Gimnázium aims to bring our institution closer to the expectations of our present age and the future, building on our existing qualities and facilities.
Our school can be characterised by a strong community and positive atmosphere, and, with the purpose of encouraging learning, some initiatives have been born, which we would like to continue. Therefore, innovation (interdisciplinary approach, utilisation of ICT tools) and human-centred approach (maintaining mental health, teaching soft skills) have been identified as the main areas for development. These areas are strongly connected to our school's mission, an important element of which is to encourage learning and thinking by interesting and innovative methods, while - at the same time - equip students with strategies which help them become balanced and happy people in the future. As for the interdisciplinary approach, it is needed because of the huge amount of academic knowledge students have to acquire; new methods can make the material more interesting and logical. Some initiatives have been made in recent years regarding this area: religion - culture - literature, English - drama, English - cultural studies have been connected. Our project aims to make these "partnerships" stronger by giving teachers opportunities to train themselves in these fields.
Therefore, we would like to send one of the religion teachers on an Italian language and culture course, English as a foreign language teacher on a drama techniques course, and English as a foreign language teacher on a British culture and contemporary language course. The second vital direction is to utilize our ICT tools to the highest extent. Due to the cooperation of an enthusiastic student and an IT teacher, robotics as an extra-curricular activity occurred last year. Our school's management would like this to continue, therefore, the training of this colleague and the system administrator is needed. The IT teacher would take part in a Robotics and Coding training course in order to be familiar with the most modern technology and pass it on to students. The system administrator can be of great help regarding robotics, but he needs to be able to read studies in English. Therefore, our school delegates him to an English language course, above B1 level. Human-centred approach in our interpretation refers to mental health and soft skills, as they lead to balanced and happy students and teachers as well. Therefore, the principal of our school would take part in a soft skills course, so that he can see how these skills can be integrated in everyday school life. The English version of the same course would be attended by an English as a foreign language teacher, as she could look at these methods from language teachers' and KA2 teachers' point of view. The education of art can also serve the purpose of stress management starting from primary school, so we would like to send a primary school teacher to a training course called „Active Art: Understanding and Enjoying Art in the Classroom and Beyond”. Finally, to put emphasis on teachers' mental health, too, one of the PE teachers would attend „Life coaching for teachers: happy teachers for better students” course, to learn strategies that can be used in the community of teachers.

The management of the project has been thoroughly considered, people in charge of certain tasks have been chosen. Therefore, it is our belief that organising motilities and monitoring participants will go smoothly. Communication in the project will be based on online tools and our work will be supported by European Education Gateway, Europass Mobility Pass, Europass Language Passport and Erasmus+ Project Results Platform.
After the mobilities, assessment (surveys, lesson observation, self-evaluation) and dissemination will take place. We plant to inform our students, colleagues, parents, the local community and other schools of our project, the results and share the practices and methods we learn.

Our project is begun in the hope that the quality of education can be improved in our school, to make the material more appealing, interesting and motivate students (interdisciplinary approach, robotics). At the same time, our project also raises awareness of the fact that the mental health and life skills are more important than academic knowledge. Our aim is to bring our school closer to the requirements of the 21st century by training students who are balanced and prepared for life. Making our international relationships stronger is one of our long-term aims, so that we can start new international activities, such as job shadowing in the future.