A képzés csütörtökön és pénteken ott folytatódott Firenzében, a San Edgilio utcában, ahol az elmélet szerdán véget ért. Gyakorlatban próbáltunk eszközöket találni arra, hogyan kezeljük azokat az érzéseket, melyek bennünk vagy éppen diákjainkban megjelennek és nem tudunk, mit kezdeni velük. A technikákban mindenütt a tudatosítás volt az első lépés. Hiszen sokszor nehéz meglátnunk az érzéskavalkádban mi is a legerősebb bennünk. Ezért nem tudunk rálelni a forrására sem. Egy érzéstérkép segítségével jutottunk egyre beljebb, és egyre közelebb. Na nem a megoldáshoz, csak az első lépéshez. Talán a legfontosabb tanulsága ennek a két napnak az volt, hogy mennyire kis lépésekben kell haladni. Hogy nem baj, ha nehéz, ha nem akarják a diákok, akkor is szükséges. Megerősítő volt hallani, hogy máshol is küzdenek. Hogy más is dolgozik az ellenállással. De hisznek benne, hogy ez fontos. És minden apró lépés közelebb vezet mindannyiunkat nemcsak egy boldogabb iskolához, hanem egy boldogabb élethez. A drámatechnika, a kreatív alkotások, az együttműködés és az egyéni elmélyülés is része a lehetőségeinknek, eszközeinknek. S miközben az "eszközöket" magunkon próbálgattuk volt öröm, szomorúság, sírás, nevetés, önismereti munka bőven.
Pénteken megkaptuk a tanúsítványokat a részvételről. Ezután megünnepeltük magunkat. Vezetőnk és a csoport tagok is úgy érezték, hogy nagy dolgok születtek a héten, az együtt töltött időben, órákon és azon kívül is, az "itt és most"-ban.
A szombati Toszkán túrán, ízelítőt kaptunk nemcsak a történelmi városok hangulatából, hanem a helyi ízek, illatok, étkek és borok világából is.
Siennában ért véget a túránk és egyben ez a forró hét is. Leszakadt az ég, elsiratta velünk együtt a búcsú könnyeit.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése