Bár a kurzust, melyre először jelentkeztem, sajnos törölték, mégis pozitív hangulatban és motiváltan érkeztem arra a képzésre, mely a "Boldog iskolát, a pozitív szemléletű oktatást, és az ehhez társuló, szükséges készségeket hivatott bemutatni. Volt időm a hangolódásra, mivel Rómán keresztül érkeztem Firenzébe, és kissé túlbiztosítottam magam az utazás időtartamának tekintetében. Igy mintegy 12 órámba került Budáról a Via de Macci- ba jutnom. Tehát volt időm végiggondolni, mit is várok az előttem álló egy héttől. Például azt biztosan nem reméltem, hogy a háziúr nem vár a szálláson, sem azt, hogy térkép és net nélkül kell megtalálnom a házat, s azt végképp nem, hogy két ázsiai lakótársam nem hagy majd aludni. Nem vártam ezeket, de tanultam belőle. Olaszokkal angolul telefonbeszélgetést folytattam, macskakövön gurulós bőröndöt húztam ( vontam), idegen ház előtt üldögéltem, és mindezt vidáman és jó kedvvel tettem, hiszen nyaralok! És tényleg!
Bár összesen 4 órát aludtam izgalommal vártam a mai napot. Két magyar csoporttársamat már előző este megismertem, és mivel nálam sokkal jobban izgultak, így a bátorító szerepét öltöttem magamra. A szerep, amibe beleállok, a sajátom lesz. Legalábbis én ezt éreztem ma. Olyannyira, hogy sokkal jobban értettem mindent, mint általában, miattuk is.
A felkínált témák, melyek az órarendben szerepeltek nagyon nagy várakozással töltöttek el. A szokásos bemutatkozás és a kevésbé szokásos prezentációk után, úgy éreztem, hogy mindegy a világ mely részén élünk, ugyanazon problémák állnak előttünk, azonos kor pedagógusai előtt. Legyen az finn, spanyol, portugál, belga, reunioni vagy lichtensteini kolléga. Motiválatlan diákok, kiégett tanárok, elavult iskolaépület (a Finneknél, nem nálunk!), infotechnológiai krach, integrációs nehézségek, hátrányos helyzetű, soknemzetiségű tanulók. Küzdelem. Nem is értem, hogy kerültem közéjük?
Igazán örülök, hogy ennyi országból érkeztek kollégák a kurzusra. Az meglepett, hogy ilyen erős másokban is a vágy, hogy ráleljenek a titokra. Pedig azt hittem, hogy pl. a Finnek tudják! Kiderült, már ők sem. Valami nagyon megváltozott a világban.
Boldogságról, érzésekről beszélgetnem néha még az anyanyelvemen is nehéz, hát még egy idegen nyelven. Legalábbis ezt gondoltam a mai napig, az első sharing- ig.
Bár nem ez volt a nap csúcspontja.
A legdöbbenetesebb élményem akkor keletkezett, persze csak utólag visszagondolva rá, amikor játék közben fel sem tűnt, hogy idegen nyelven beszél a vezetőnk. ( Aha, nyelvtanulás, tevékenység közben).
A csoportbizalom hamar kialakult. Mintha régóta ismernénk egymást. Hogy lehet ez? Ezen gondolkodtam. Talán mert az inkább optimista szemléletű tanárok hisznek a boldog iskolában? Mert nyitottság, őszinteség, bizalom és kemény munka jellemzi az itt lévőket? Többen elmondták magukról, hogy sokkal többet dolgoznak iskoláikban mint ami az elvárás, legtöbbjük megszállott. (Én egy szót sem szóltam erről)
A nap egy helyi étteremben zárult. Nagyon vidám hangulatban.
Várom a holnapi folytatást!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése