Az érzelmi intelligencia és a mindfulness voltak a tegnap és a mai nap témája. Valamennyi kis elmélet mellett a gyakorlati tapasztalat állt az előtérben. Lehetett szabadon ránézni a feladatokra, arra, hogy ezek mit hoznak számunkra, és ez a szabadság esély volt arra, hogy könnyebb legyen megértenünk mások érzéseit is. Szabad volt nehéznek, hosszúnak, unalmasnak érezni valamit, mert az is jelzés számunkra. Nem a tanárról szól, hogy mit tesz velünk egy egy feladat.
Hogy hogyan engedjük meg magunknak az érzéseink megjelenését, sikerül-e azonosítanunk a valós érzést, ami bennünk van, az egy nehezebb kérdés. A valódi felelősség és a változás, tudatos lépések sora, mely a viselkedésünkben nyilvánul meg. Engedd meg magadnak, ismerd fel és tudatosítsd, hogy változtatni tudj a viselkedéseden, nem magadon! Hogy is vagyunk mi ezzel tanárok?
Nagyon érdekes újdonság volt számomra az is, hogy a szomorúság és a félelem miért, és hogyan bújnak el a harag mögött. Az erő és a gyengeség megjelenése, milyen erősen szabályozott a mi kultúránkban. És, hogy milyen nehéz ítélet nélkül tekinteni önmagunkra és a világra.
Nemcsak a csoport tagjai vannak nagyon "belül", a tanfolyamvezető hitelessége is igen erősen hat. Bár a mindfulness fogalmát kicsit másképp közelítettük meg, mint ahogyan eddig indultam én neki, de a végén sikerült fókuszt ugyanoda helyezni.
Hogy hogyan vihető át mindez a gyakorlatba, az útrahívón, osztályfőnöki órákon, kezd bennem körvonalazódni. A legfontosabb, hogy lépésről, lépésre, és sok gyakorlással! Valahogy a munka nem spórolható ki, ha valamiben javulást szeretnénk. A különbség talán ott a legmarkánsabb, hogy itt nem az eredmény a cél, hanem a cél elérése az eredmény.
Szerencsére a tantermi együtlét mellett a csoport a szabadidőben is igen aktív. Ma délelőtt Firenze hangulatát egy különleges történelmi városi sétával is sikerült jobban megéreznünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése