2019. július 15., hétfő

Az 1. nap Yorkban, a drámakurzuson

Tegnap délben érkeztem meg York városába, ahol napfény és jókedv fogadott. Egy szobát foglaltam a városközpont közelében, s itt a szálláson rögtön összefutottam egy másik Erasmus+ kurzus végző tanárral, így mondhatjuk, hogy a networking már vasárnap este elkezdődött. A pihenés előtt még arra is jutott időm, hogy körbesétáljam párszor a várost, néhány tervezett és tervezetlen eltévedéssel, és York már ezalatt teljesen elbűvölt.

Az én tanfolyamom délutánra osztották be, ezért ma csak 12:30-ra kellett az iskolába érkeznem. Délelőtt meglátogattam a kastélymúzeumot, ahol különböző - egytől egyig nagyon érdekes - gyűjtemények láttam, de legjobban a viktoriánus kor alapján berendezett utca varázsolt el. A képen látható torony megmászására sajnos még nem jutott idő, de ami késik, nem múlik.



A tanfolyamon összesen hárman vagyunk résztvevők, ez azért jó, mert az oktató így könnyűszerrel figyelembe tudja venni mindannyiunk extra kérését, van idő kitérni egyes kérdésekre bővebben. Ez a tanfolyam sokkal elméletibbnek tűnik, mint amilyennek elképzeltük, de hasznosnak találom, mert sok drámás módszert használok az órákon, de nem mindig tudom az elméleti hátterét, illetve, hogy miért működik vagy nem. A mai nap fő gondolata, ami talán a kurzus mottója is lehetne: A dráma mindenre megoldás. Hogy miért és hogyan, az a hét további részében kiderül.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése